Utak önmagunkhoz

"A trauma igazi sebesülés, amit azáltal szenvedünk el, hogy adott pillanatban nincsenek lelki eszközeink arra, hogy egy súlyos helyzetet meg tudjunk oldani. A fejlődési krízisekben új kihívások érnek minket, ezért az előző korszak megoldási repertoárja már nem használható, valami új eszközre lenne szükségünk, de azzal még nem rendelkezünk. Ha a hétköznapi életben ér minket valami váratlan, kiszámíthatatlan, lelkileg nagyon megterhelő esemény, azt akcidentális traumának vagy akcidentális krízisnek nevezzük. Ilyenkor attól sebesülünk, hogy az adott problémát nem tudjuk megoldani, föloldani. A sérülés, amit elszenvedünk, olyan jellegű, mint egy testi seb. Ha megsebeztem valamelyik testrészemet, akárhogy vigyázok, valahogy mindig azt ütöm be, sértem meg újra, mert már érzékennyé vált. Ugyanez történik a lelki sebbel is, mert adott területen szenzitivizálódunk. Ahol a lelki sebesülés ért, ott az ember rendkívül érzékennyé válik, és ez az életét végigkísérheti. Ha például életének első éveiben valakit traumatikus veszteség ért, mert kisgyerekként nem volt számára menedék, nem volt olyan, megváltó felnőtti szeretet, amely körbeölelte volna, akkor felnőtt korában erre a bizonyos típusú személyes szeretetveszteségre hihetetlenül érzékenyen reagál majd.
Vannak kicsi, apró, súlytalannak tűnő sérülések is, de ha sokszor ismétlődnek, kiderül róluk, hogy nem is olyan jelentéktelenek. Ha valami nem megy, aztán a következő alkalommal sem sikerül, aztán újra belebukunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a kudarcok összeadódnak. Ezt nevezzük traumatizációnak, vagyis a lelki sebesülések láncolatának. Mivel sok kicsi sokra megy, az apró sérülések végül nagy súllyal játszhatnak szerepet az életünkben." Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz