Utak önmagunkhoz
"Ezúttal
azonban a súlyos traumákkal szeretnék foglalkozni, azokkal a szinte
katasztrófaszintű eseményekkel, amelyek felett egyáltalán nincs
kontrollunk, amelyek földrengésszerűen rázzák meg az életünket, ezért
szeizmikusnak is nevezhetjük őket. Ez lehet például egy környezeti
katasztrófa, gondoljunk csak a Fülöp-szigeteki tájfunra, a
vörösiszap-katasztrófára, vagy bármely más, hasonló eseményre, amelynek
sodrában az ember védtelenül áll, és kénytelen átélni a
létfenyegetettség érzését, a megsemmisülés félelmét. De nem is kell
ilyen messzire mennünk, mert az egyedi ember a maga gyűszűnyi kis
életében is átélhet igen-igen súlyos traumákat. A pszichológia súlyosnak
azt tekinti, amikor a behatás rendkívül erős, az egyénnek egyáltalán
nincs uralma a helyzet fölött, sőt a kimenetel szempontjából
maradandó veszteséggel, károsodással számolhatunk. A stressztörvény
kimondja, hogy még a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság. A
lélek és a küzdőerők számára az a lehető legsúlyosabb helyzet, ha
beszorulunk a bizonytalanba, és nem tudjuk, mit tegyünk. Nincs
kontrollunk, nincs segítségünk, a trauma pedig olyan intenzitású, ami
leterít bennünket. Az egyedi élet is elszenvedhet ilyen súlyos
katasztrófát, gondoljunk csak egy kisgyermeket érő szexabúzusra, amely
után még csak elmondani sem meri senkinek azt, hogy vele milyen borzalom
történt. Amikor ilyen tehetetlen, beszorultsági helyzetbe kerülünk, a
bal agyféltekés éberségünk, a normál tudatállapotunk, amellyel a
világban jelen vagyunk, megszűnik, és átcsap egy érzelmi tudati, jobb
agyféltekei aktivitásállapotba. A rémület, a negatív érzelmek, a
kétségbeesés a jobb agyfélteke aktivitását hozzák elő. Ami történik, az
enkapszulálódik, vagyis egy pillanat alatt átmegy a jobb agyfélteke
érzelmi tudatába, és mintegy tömbszerűen bezárva ott marad az érzelmi
memóriában. Amikor elmúlik a traumatikus helyzet, a tudatállapot ismét
bal agyféltekésre vált, és némelykor az a különleges dolog is
bekövetkezik, hogy az illető olyan tudatállapotba kerül, mintha nem
történt volna meg vele az egész. Olyan módon fojtja el védekezésképpen a
lélek az eseményt, mintha nem is élte volna át."
Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz
