Jegyek és játszmák

Mennyire illeszkedik a humanisztikus asztrológia emberképe Eric Berne játszmaelméletéhez?

Szinte minden lényeges ponton. Ennek oka valószínűleg az, hogy mindkét rendszer a társas viselkedés, az emberi működés gyakorlati megfigyelésén alapul. Eric Berne, aki pszichoanalitikusként indult, a későbbiekben, elméletalkotó munkássága során sem szakadt el a magával hozott strukturális és dinamikus szemlélettől. Vagyis attól, hogy az emberi psziché nem az érzelmek, szándékok, emlékek és késztetések kaotikus gomolygása, hanem sokkal inkább meghatározott szerepű személyiségrészek együttműködése, harca, játéka, vagyis dinamikája. A strukturális szemléletet pedig a személyiség összetevői között megfigyelhető alá- és fölérendeltség jelenti. A humanisztikus asztrológia pszichéről alkotott modellje ezzel szinte szóról szóra megegyezik. A horoszkóp köre, ami valójában a személyiség köre, egymástól független, önálló és teljes belső szerepeket rajzol körül: ezek a planéták. E szerepek működésmódját, egymáshoz való viszonyát a jegyek, a fényszögek és az asztrológiai házak segítségével értelmezhetjük. Más és más nyelven ugyan, de a két rendszer ugyanazt a belső világot írja le.

Hogyan tudná összefoglalni ezt a közös emberképet?

A közös szemlélet lényege, hogy a személyiség nem egy egységes valami. Vagyis nem egyetlen karakter különféle megnyilvánulásai vagyunk, hanem emberi működésünk különböző rész-személyiségek, ha úgy tetszik alszemélyiségek, archetípusok, énállapotok összjátékából fakad. E különálló különálló karakterek kaleidoszkópjából, mozaikjából áll össze az az egyedi működés, ami megkülönböztet bennünket mindenki mástól. Így válik érthetővé az emberi személyiség hihetetlen összetettsége, rétegzettsége, és így modellezhetők legjobban a lelki folyamatok is. Életünk minden konfliktusa mögött az énállapotok harca áll. Problémáink mindig valamilyen ellentmondásból fakadnak, és minden ellentmondás (még ha azt a külvilág tükrözi is nekünk) mibennünk keletkezik. Ha a problémák gyökerét feltárjuk, azt találjuk, hogy valójában két énrészünk, két énállapotunk harcol egymással, és próbál a másik rovására erőt, teret nyerni.

Innen erednek az emberi játszmák?

Pontosan. A játszmák az énállapotok játékai. Az énállapotok írják a játszmák forgatókönyvét és játsszák végig azokat hihetetlen precizitással. Még mielőtt a játszmák természetét felismerte volna, Eric Berne terapeutaként arra figyelt fel, hogy a pácienseinek időnként megváltozik a viselkedése, hanghordozása, a a szóhasználata. E jelenség tanulmányozása során kétségtelenné vált számára, hogy a változások bizonyos belső karakterekhez tartoznak, és a kliens hol az egyik, hol pedig a másik karakterrel azonosul. Berne három figurát azonosított, amelyeket életkoruk és szemléletük különböztet meg egymástól. Az egyik a szigorú, “megmondó”, kontrolláló és korlátozó szereplő, a bennünk élő Szülő. A második az engedelmes, vagy olykor lázadó gyermekfigura, a Gyerek. Harmadik pedig a Felnőtt, vagyis az aktuális, a valódi önmagunk, az, amelyik nem játszik semmilyen szerepet. Ezek az úgynevezett berne-i énállapotok.

Az asztrológiai énállapotok miben különböznek ezektől?

Az asztrológia belső figuráit nem a koruk, hanem a tulajdonságaik különböztetik meg egymástól. A tizenkét alaptípus, a Kos, a Bika, az Ikrek és így tovább, mind egy-egy lehetséges énállapot karakterét jelentik. Egy emberben mindössze négy-öt asztrológiai énállapot működése figyelhető meg, s közülük csupán egy az úgynevezett Nap-jegy, vagyis az az énállapot, amelyiknek tulajdonságait egy naptár segítségével is meghatározhatjuk. Amikor azt mondjuk, “én Bak vagyok”, akkor csupán az egyik énállapotunkról beszélünk. Az asztrológia népszerűsége és hitele abban rejlik, hogy már egyedül a Nap-énállapotunk jellemzése is meggyőz legtöbbünket arról, hogy “van az asztrológiában valami”. Az asztrológiával szembeni kétkedés és az ellenérvek is ugyanebből a jelenségből fakadnak: egyetlen énállapot jellemzése csupán részigazság, és nem adja meg a teljesség élményét. Aki erre vágyik, annak a benne működö összes énállapot leírását el kell olvasnia, meg kell ismernie, amihez már kevés egy naptár: ahhoz a születési horoszkóp ismerete szükséges. Az abban azonosítható négy-öt énállapot játssza el mindnyájunkban a berne-i Szülő, Gyermek és Felnőtt szerepét. 

Ez a szerepjáték az, amit játszmának nevezünk?

Nem mindig. Fontos tudnunk, hogy a “játszma” szót hétköznapi értelemben sokkal több helyzetre alkalmazzuk, mint azoknak a jelenségeknek a szűk köre, melyeket Berne játszmaként határozott meg. Például amikor egy barátunk a fogadkozásai ellenére rendszeresen elkésik és ezzel folyton felbosszant bennünket, így fakadunk ki: “Nem igaz, hogy nem tud pontos lenni… Biztosan csak játszmázik velem!” Ez a jelenség azonban nem pszichológiai értelemben vett játszma, csupán visszatérő, bennünket felbosszantó manőver. A játszma ismérve ugyanis a meghökkenés, a zavarba jövés, a váratlan megszégyenülés – ezt Berne a “játszma csattanójának” nevezi. Egy igazi játszma valójában fondorlatos csőbe húzással veszi a kezdetét, az áldozat lépre megy, és belesétál a játszmát indító csapdájába. Egy játszmának éppen ezért a rejtettség a lényege, és ettől lesz a felismerése és leleplezése katarktikus erejű: aki egyszer felismeri egy játszma csapdáját, az már soha többé nem sétál abba bele. Legalábbis akkor nem, ha már megunta az összes játszma nyújtotta keserves és kétes nyereséget: a dühöt, a bosszúságot, a csalódást, a rászedettség érzését.

Hogyan lehet a düh vagy a csalódás nyereség?

Nagyon is könnyen. Ugyanis ezek az érzések adnak – megint Eric Berne kifejezésével élve – engedélyt arra, hogy bizonyos énállapotaink kiélhessék az addig elnyomott vágyaikat. A düh például lehetőséget ad egy addig visszaszorított, fegyelmezett Kos énállapotnak arra, hogy szabadjára engedje az agresszióját. Vagy egy csalódás érzése ad engedélyt egy Ráknak arra, hogy feladja a fogyókúráját és bánatában végre istenigazából teleegye magát.

Egy játszma leírása különbözik pszichológiai és asztrológiai olvasatban?

Az asztrológiai leírás említést tesz a részt vevő énállapotok jegykarakteréről is, érthetővé téve azok egyedi szükségleteit és működésmódját. Hála ennek a sajátos olvasatnak, a humanisztikus asztrológia már több tucat új játszma leírásával gazdagította a tranzakcióanalízis eszköztárát.

Bemutatna egy emberi játszmát asztrológiai olvasatban?

Az alábbi a Kos szülöttek “Don Juan” játszmája. Kell hozzá egy jó esetben vonzó, de mindenképpen rámenős férfi, akinek Kos énállapota győzni és hódítani vágyik, ezért célba vesz egy romantikus lelkű Halak nőt. Rámenősségben, energiában ilyenkor nincs hiány, és a rózsák, a holdfényes szerenád, a forró esküvések meg is teszik a hatásukat. Ez képezi e játszma csalétkét, amellyel a férfi ösztönösen rátapint a nő gyenge pontjára (arra ugyanis, hogy az még hisz a tündérmesékben és a fehér lovon érkező királyfiban). A nő, bár a lelke mélyén tudja, hogy az efféle fogadkozások mit sem érnek, mégis elhiteti magával, hogy ezúttal minden másképpen lesz, vagyis a tranzakcióanalízis nyelvén lépre megy. A romantikus éjszakát követő hajnalon azonban a férfi gyanús sietséggel kapkodja magára a ruháit, és szemlesütve oson ki a házból. “Majd hívlak” dünnyögi, de belőle már nem a Kos Én tüzes lelkesedése beszél, hanem egy másik énállapot fáradt, fásult hangja. Ez a pillanat az úgynevezett átkapcsolás, vagyis a játszma csattanója. Ilyenkor már csak annyi van hátra, hogy mindkét fél besöpörje a kétes nyereséget. “Jöttem, láttam, győztem” dünnyögi a férfi Kos Énje elmenőben, kaján mosollyal a szája szegletében. “Becsaptak, megaláztak, kihasználtak” suttogja a nő Halak Énje tágra nyílt, könnyes szemmel, s a konyakos pohár után nyúl… Látható, hogy ez a játszma, miként minden emberi játszma, a belső színpad két szereplője számára rejtett, és nem is csekély valós előnyökkel jár. Ha nem így volna, nem lenne az életünk alapvetően játszmavezérelt. Egy frusztrált énállapot – mint a fenti esetben a Kos Én – felgyülemlett és a más úton-módon megvalósítatlan érzelmi feszültségeit, társadalmilag, erkölcsileg elítélt szükségleteit, háttérbe szorított hatalmi késztetéseit ugyanis legkönnyebben ezen az úton élheti ki. A másik oldalon a nő Halak énállapota is ezen azúton éri el legkönnyebben, hogy elmerülhessen a világfájdalomban és némi tudatmódosító szerrel vigasztalódhasson. Mindezek azonban a hétköznapi megélés számára rejtett szintek. A felszínen a férfi abban a megingathatatlan hitben él, hogy győzött, a nő pedig abban, hogy veszített. A valóság azonban az, hogy mindketten veszítettek. Elvesztették a legfontosabbat: egy valódi kapcsolat lehetőségét, az intimitást, a hitet, a bizalmat. Az emberi játszmáknak nincs, és nem is lehet nyertese. Ezért káros minden játszma.

És mi a megoldás? Létezik-e játszmamentes élet, játszmamentes kapcsolat?

Az emberi psziché összetettsége és a nevelés, a szocializáció során felhalmozott elfojtások következtében a játszmák a normális lelki működés velejárói. Fontos célt szolgálnak, igaz, szinte mindig fájdalmas és keserves következményekkel. A kérdés az, létezik-e olyan eszköz, amellyel e cél elérhető úgy, hogy abban ne sérüljön egyetlen résztvevő sem. A pszichológia és a humanisztikus asztrológia úgy tartja, birtokában van az eszköznek, amelynek neve: önismeret. Ez alatt egészen pontosan azoknak a régióknak a feltárását értjük, ahol elnyomott késztetéseink, szükségleteink, energiáink arra várnak, hogy mindegy milyen áron, de kiélésre kerüljenek. Minden hiteles terápia ezt a területet tárja fel, és ide érkezik el az is, aki az asztrológia által kínált önismeret útjára lép. S aki megismeri az addig árnyékban rejtőzködő énállapotait és megérti azok szükségleteit, annak lehetősége nyílik felnőtt módon eldönteni, hogy abból mennyit és milyen módon hagy megvalósulni.

Ez meglehetősen hosszú folyamatnak tűnik. Mennyiben segíthet Eric Berne vagy éppen az ön könyve, a Jegyek és játszmák abban, hogy valaki játszmamentessé tegye az életét?

Berne úgy tapasztalta, hogy ha valaki felismer egy játszmát, az egyúttal ki is lép abból. Ennek oka, mint már említettem, a játszma rejtett természetében rejlik, nevezetesen abban, hogy az “csőbe húzással” vagy a “horog kivetésével” veszi a kezdetét. Így aki látja a láthatatlan csövet vagy az álcázott horgot, az jó esetben felismeri a kelepcét, és kihátrál a helyzetből. Ezért aztán minél több játszma leírását ismeri valaki, annál nagyobb esélye van felismerni a kezdeti stádium jeleit. A Jegyek és játszmák című könyvben kereken hetven játszma leírása szerepel az asztrológiai jegykarakterek jellegzetességei szerint csoportosítva. Szerintem ez már igen jó kezdő muníció ahhoz, hogy valaki leszámoljon az életét megkeserítő játszmákkal.

Forrás - Internet