Puskás Attila ~ A szépség misztériuma
'Ha látjuk a jelenség
közvetlenül megmutatkozó felszínét, észlelhetjük a nem megjelenő
mélységet, és a szép jelensége csak ennek révén lehet oly elragadó és
lenyűgöző, s a létezőt is csak ez ruházza fel igazsággal és jósággal.'
A széppel találkozni gyönyörködtető és megragadó élmény. Naplementét
nézni a Balatonnál, ahogy a hatalmas vörös korong sugarai fényhidat
rajzolnak a sötétbe burkolózó víz felszínén. Szemerkélő esőben
szivárványt nézni amint megjelenik az óriási színes ív az égbolton.
Leülni a Tátra egyik csúcsán és végigpásztázni tekintetünkkel a meredek
sziklafalakkal, mély völgyekkel, csipkés gerincekkel, mélyzöld tavakkal
szabdalt vidéket, melyen ott úsznak a felhők, hol eltakarva, hol látni
engedve a tájat. Ilyenkor megállunk, elidőzünk, szemlélődünk. Talán
felkiáltunk, vagy éppen elhallgatunk. Rácsodálkozunk arra, ami
megmutatkozik és gyönyörködünk benne. Tudjuk, hogy a balatoni lenyugvó
nap fényjátéka vagy a szivárvány jelensége magyarázható a fénytörés
fizikai törvényszerűségeivel; ismerjük a hegységek kiemelkedésének, a
völgyek kialakulásának, a felhők képződésének természeti okait, és
mégsem tudunk betelni a látvánnyal. A puszta oksági magyarázatok nem
teszik érthetővé a szép tapasztalatát, azt, hogy örömünket találjuk a
látványban, mely magával ragad bennünket. A szép nem levezethető, hanem
megjelenik; nem magyarázatokkal, hanem csak csodálkozó szemlélődéssel
hozzáférhető. Hasonló tapasztalatban van részünk, amikor meghallgatjuk
Bach Máté-passióját, Mozart Requiemjét vagy Gounod Szent Cecília
miséjét. Úgy érezzük, részévé válunk valami nagyszerű eseménynek,
valaminek, ami nálunk nagyobb, mégis éppen hozzánk szól. A csodálatos
dallamok megérintenek, szívünkig érnek, felemelnek, tisztítanak,
átalakítanak. Szemlélünk és befogadunk, egészen a műre figyelünk és
éppen így találunk utat magunkhoz is. Egész valónkkal, minden
képességünkkel rezonálunk a felhangzó dallamokra, átadjuk magunkat
annak, ami történik velünk és bennünk. Mintha az időből is
kiemelkednénk, az órák egymásutánjából, szinte észre sem vesszük a
percek múlását. Az időben megnyílik számunkra az, ami túlmutat az időn,
és megsejtet valamit az örökkévalóságból. Megjelenik a lét titokzatos
mélysége, igazsága és jósága, s ez a megjelenés megrendít, örömmel tölt
el és magával ragad. Egy-egy koncert, zenei áhítat után érezzük,
megajándékoztak bennünket. Elhangzottak az utolsó hangok, egyszerre csak
nagy csend támad, majd a hála jeleként kitör a taps. Nemcsak az
előadókat ünnepeljük, és nemcsak a zeneszerzőnek fejezzük ki
elismerésünket. Hálásak vagyunk azért, hogy részesei lehettünk annak,
ami itt és most történt, tanúi lehettünk a szép megjelenésének. És
becsben tartjuk e kegyelmi pillanatokat, felidézzük őket és erőt
merítünk belőlük. Találkoztunk a lét szépségével és vágyjuk az el nem
múló találkozást vele. A szép megjelenésének ilyen kitüntetett alkalmai a
művészeti alkotásokkal találkozni. A filozófiai és a teológiai reflexió
értelmezni igyekszik, hogy mi is történik akkor, amikor a szépet
tapasztaljuk."
Forrás ~ Internet
