"Amikor az ember átélte az akut érzelmi sokk állapotát, akkor elindulnak benne azok a megküzdési folyamatok, amelyeket az angol nyelvű irodalom coping mechanizmusoknak nevez. Egyénfüggő, hogy valaki a belső próbálkozások során milyen eszközöket vesz igénybe, egy a fontos: tegyen valamit, induljon el a megküzdés! Az első lépés a legnehezebb, mert úgy érzed, lehetetlen, hogy volna valamilyen segítség, ott állsz a jeges magányban rémülten, dermedten - mégis, az első gondolatod legyen az, hogy mozdulni kell, valamit tenni kell!
De mit is tegyél? Hogyan cselekedhetsz magadért, ha valamilyen irreverzibilis katasztrófa történt veled? Hiszen nem támaszthatod fel azt, aki meghalt, nem kaphatod vissza azt, aki végleg elhagyott, nem ölheted meg azt, aki veled valami gonoszságot tett. A belső lelki dermedtségből való fölocsúdás első lépése nem úgy lehet akció, hogy valamit ténylegesen teszel, hanem úgy, hogy keresel valakit, akit szeretsz, aki iránt bizalmad van, akiről tudod, hogy melléd áll. Ez úgy nevezi a pszichológia, hogy társas támasz coping. Ha nem akarsz, egyetlen szót sem kell mondanod arról, ami történt veled, amit érzel - majd később megteszed. Ha lélektanilag elég műveltek vagyunk, akkor tudjuk, hogy ezt erőltetni, siettetni nem szabad, meg kell várni, amíg valaki képessé válik arra, hogy beszéljen arról, ami történt vele. A segítséget ilyenkor a türelmes mellette levés jelenti, az együttlét maga. Hiszen mi emberek veleszületetten társas lények vagyunk, ezért a másoktól kapott lelki segítség hatalmas erőforrást jelent számunkra."
Bagdy Emőke: Utak önmagukhoz