EGYÉNI VALÓSÁGUNK
A valóságot - magunkat, másokat, az életet, Istent - mindnyájan
értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk
ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém
nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de
különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot,
de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló
igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió
dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk
minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben
torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk.
Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az
alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.
A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A
korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket.
Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden
év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért
maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell,
hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat,
miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk
azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.
Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba,
és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és
szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a
hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt
el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba
illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot,
és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és
reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz
kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz
összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon
félelmetes élmény.
Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni
látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket.
Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi
látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá
rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz,
mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték
nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok
kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és
újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes
távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott
életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e
majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?
100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit
teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán
élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át
hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az
emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát
élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla,
anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört
hányadát adják és kapják.
John Powell
