A teázás története
A teafogyasztás
szokása eredetileg Kínából származik és egy színes és érdekes legenda szerint
Sheng Nong császár nevéhez fűződik. Az elbeszélés alapján egy nap a császár
rendeletet hozott, hogy a vizet a fogyasztást megelőzően, kötelezően fel kell
forralni. Egy véletlen folytán egy ilyen alkalommal néhány tealevél hullott a
császár felforralt vizébe, akit olyannyira elcsábította az illatos nedű, hogy
nem tudta megállni, hogy meg ne kóstolja. Az ízlelést aztán siker koronázta, s
elindult a tea kalandos hódító útjára.
A tea eleinte
kiváltságos italnak számított, s fogyasztása csupán az uralkodó és szűk
környezetének kiváltsága volt. A kínaiak gyógyító, éltető italként jegyezték, s
úgy tartották, aki teát fogyaszt, annak gondolatai tisztává és világossá
válnak. A kínai bölcsek szerint a tea a "lélek itala". Ezen okokból
kifolyólag, na meg kellemes aromája miatt, rendkívül nagy megbecsülésnek
örvendett, példának okáért, az egyik kínai császár egy győztes hadvezérét
ünnepélyes keretek között, egy csésze teával ajándékozta meg elismerésül
kimagasló érdemeiért. A teaázás az idő előrehaladtával egyre szélesebb körben
kezdett terjedni, s világkörüli útra indult.
A tea kalandos
utazása
Az első,
kifejezetten mezőgazdasági termelés céljából telepített teaültetvények Szecsuán
tartományban létesültek, majd az egyre nagyobb kereslet miatt egyre csak
szaporodni kezdtek végig a Jangce folyó mentén. A császár a teát királyoknak
szánt ajándék gyanánt termeltette. Egyre több teafaj került kitenyésztésre a
kínaiak által, például a zöld tea, majd a későbbi útóda, a vörös tea is. A Tang
dinasztia idején a teát már, mint élvezeti cikket is előszeretettel
fogyasztottál, nem csak gyógyászati céllal. Ezt az időszakot nevezhetjük a tea
igazi aranykorának. Az ital felszolgálás és fogyasztása ünnepélyessé keretek
közt zajlott, termesztését és feldolgozását pedig szigorúan ellenőrizték, s
szabályozták. Japán szigeteire elsőként a IX. században egy buddhista szerzetes
által került néhány teamag, s rögtön akkora sikert is aratott e növény, hogy
azonnal mélyen meggyökeresedett a japán kultúrában, olyannyira áthatva azt,
hogy a mai napig fogyasztása valóságos rituáléként zajlik.
Európába a tea
elsőként tengeri kereskedelmi útvonalakon, jórészt portugál és holland hajósok
közreműködésével került, míg Oroszország szívébe hosszú tevekaravánok jutott
el. Bár számos európai ország ekkortól kezdve már elkezdte rendszeresen
importálni a teát az ázsiai térségekből, ám mégis Anglia és Oroszország
kivételével, a széleskörű fogyasztásban még mindig a kávé játszott döntő
szerepet.
Teakészítés
"európai módra"
Európában a
teakészítés hagyományosan úgy történik, hogy a tealeveleket egy teaszűrő
segítségével egy kanna forró vízbe mártják, s állni hagyják benne körülbelül 5
percen át, ízesítik, s aztán, miután "beért" kiemelik, és
teáscsészébe töltve fogyasztják. Óvatosnak kell azonban lennünk, mert, ha öt
percnél tovább hagyjuk ázni a teát (különösen a zöldteát, annak még kevesebb
idő is bőven elegendő), akkor veszít élvezeti értékéből, sőt, könnyen meg is
keseredik. A szűrős módszer azonban a fogyasztói társadalmak XX. századi
előretörésével egyre inkább háttérbe szorult, olyannyira, hogy napjainkra már
szinte minden teafajta egyszerűbb, filteres változatban is piacra került. A tea
filtert használata során általában egy csészébe, vagy bögrébe helyezik, majd
egyszerűen leforrázzák, ízesítik, majd ízlés szerint állni hagyják.
Mai napig a világban
sok-sok ország különleges itala a teafőzet néhol rituáléba hajló fogyasztási
szokásokkal. Fontos az alkalom és időpont, továbbá hogyan és miben főzik vagy
forrázzák, miként szolgálják fel és milyen alkalmatosságban isszák.
Minden csésze tea
magában hordozza azt az izgalmas utat, amit addig tett meg, amíg csészénkbe nem
került felszolgálásra...
Fogyasszuk hát
egészséggel!
