A kreativitás eleve egy nyitott állapotot feltételez, ami fogékonnyá tesz a belső és a külső világból érkező impulzusok iránt.
Az elvárás irányította állapot egy zárt állapot.
Kicsit olyan, mint amikor a ló fejére szemellenzőt tesznek, hogy ne lásson se jobbra, se balra.
Csakhogy mi nem vagyunk lovak!
Így a mi esetünkben az elvárás eleve determinál egy mozgási pályát és kizárja azokat a bennünk és körülöttünk lévő lehetőségeket, amelyekből inspirációt, ötletet, lendületet és erőt tudnánk meríteni.
Példa kedvéért nézzük mi történik, ha az az elvárás önmagunkkal szemben, hogy nem hibázhatunk.
Nekem ez a kedvencem, sok mindenről voltam képes lemondani a nem-hibázás jegyében.
Érdekes módon, miközben teljesen rendben voltam azzal, hogy valaki más hibázik, saját magammal szemben teljesen elképzelhetetlen volt, hogy hibázzak...
...ha félünk hibázni, csak biztonságos pályán mozgunk, avagy ismételjük önmagunkat
...ha mégis nekilátunk valami új kipróbálásának, nem vállaljuk ezt fel teljesen, nem merjük átadni magukat a folyamatnak
...rendszerint megfosztjuk magunkat az értékes visszajelzésektől, így a fejlődési lehetőségektől is
...erőtlenné válunk, hisz az alkotóerő helyét félelmek foglalják el
...és ha mindemellett mégis sikerül hibázni, gyomorgörccsel az gondoljuk, hogy inkább nyelje el a föld, minthogy ezzel kelljen szembenézni.
Legrosszabb esetben örökké lemondunk az újabb próbálkozástól.
