SZERETET KÖZELBEN
Az
életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni, és ami
annál is sokszor nehezebb: képes szeretetet elfogadni is. Van, amikor a
szeretet apró kis gesztusaink elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül
adni.
Amikor
szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában
érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid
öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat.
Akkor
viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki
hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából
szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk.
Hirtelen
kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új
helyzettel: nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának
konyhafőnöki szerepében.
Most
minket is étellel kínálnak.
De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen!
- zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan,
megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk a szeretetet a
rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók
türelmetlenkednek.
De valaki nem tágít. Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretetmorzsáit. S akkor meg kell látnunk, hogy szeretet nem elsősorban nekünk szól.
Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert
léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét.
Valakitől szeretetet
elfogadni annyit jelen, mint megerősíteni őt élete értelmében.
Forrás ~ Internet
