Gondolatok a szépség szimfóniájából ~ Gonda István & Illés Csilla
A szépség belülről fakad. De nem a test belsejéből,hanem a lélek bensejéből. Minél bensőségesebb a lelkülete egy nőnek, az arca annál csodálatosabb. A szépség a szolgálat adta önbecsülésből fakad. Méltót szolgálni- ez a méltóság.Minden ebben az életében bájos nő úgy érte el ezt a vonzó állapotot, hogy előzőleg odaadóan alárendelődött egy nála tudatilag megvalósultabb férfinak.
Mi a szépség megtartásának titka? Az,hogy a nő tündéri külsejével ne éljen vissza, ne növelje udvartartását, hanem várja ki a nála szellemileg magasabb szintű társát, akinek készségesen elfogadja irányítását, és aki mellett föl meri vállalni sebezhetőségét.A hölgy méltó szolgálatban még illatosabb virággá teljesedik. Önmaga szépsége ellen követ el merényletet az a nő, aki kedvező adottságait arra használja, hogy függőségi helyzetbe hozzon egy férfit, aki majd - szó szerint - bolondul érte.Minden férfi bohóc szerepbe süllyed, aki Isten helyett egy nő felé fordítja áhítattal az arcát.A Szépség alapja a jóság. A Vénusz a Holdra épül. A Jóság titka: mindig a megvalósultabbért élni, sose a saját hasznot keresni.
Hiába születik egy nő szépnek , ha ebben az életében visszaél adottságaival. ha éppen vonzó külsejéből adódóan ő akar behódoltatni egy férfit. Az egykor bájos nőnek, aki hátat fordít az Eredendő Rendnek, végül már csak fiatalkori fotóinak nézegetése idézi fel a vonások szépségét. Tükre már mást mutat. " A nők úgy játszadoznak a szépségükkel - írja Victor Hugo -. mint kisfiúk a zsebkésükkel. Megsebzik magukat vele."
Egy nő hátrányos külsővel akkor születik, s küllemének esztétikáját fokozó eszközöknek akkor van hiányában, ha előző életeiben vénuszi adottságaival visszaélt.Azaz nem szolgált egy szellemi férfit., hanem igéző kisugárzását kihasználva öntömjénezésbe kezdett. Elérte,hogy a nála gyengébb férfiak behódoljanak neki. Ha a nő arra vágyik,hogy a férfi szeresse őt, akkor először neki kell megszeretnie a Hölgyet önmagában. A holdias és vénuszi értékekre törekedve.nem a kihívó, bizonygató énjét, hanem az esendő, gyámolításra és fölemelésre vágyó, türelmes lelkét kell megmutatnia. A szellemi férfi sohasem él vissza kedvese gyenge pontjaival. A Magasztosat önmagában nem építő, gyenge férfi szorult állapotából adódóan - megteszi.
A természetes szépség és karcsúság titkát az fedezi föl, aki életre szólóan együtt vallja Victor Hugóval: 'Egyetlen dolgom e földön a szeretet.'