AZ IGAZI ERŐ MINDIG A LÉLEK DIADALA
Láthatatlan mumusként kísérteni jöttél, de nincs uralmad felettem, ha
szívem az égbe tartom, s Isten kegyelmének ajánlom. Nem létezünk
félelmek nélkül, olyan ez, mint egy belénk kódolt program. Csupán
döntésünk van, a határainkat átlépve a világot lábunk elé vetjük, vagy
mi fekszünk önként az út porába.
Bevallom töredelmesen, voltam én már az utóbbi helyzetben is, azonban
innen felállni is lehet, erre itt vagyok én elő példának. Kemény s
fájdalmas áron tudtam hátamat újra kihúzni, zsibbadt lábaimat újra
lépésre biztatni. A szívemet újra kinyitni pedig a legembert próbálóbb
feladat, de másképp nem lehet teljes a gyógyulás. Újra hinni, lelkesedni
a jónak s gyermeki áhítattal tekinteni magadra a tükörben. Sáros, vérző
sebek tarkítják még testedet, de a megbocsátás vizében megmártózva,
hamar eredeti fényében tündökölhet. Sőt ennél, tovább megyek.
Megtanultam, hogy magam vagyok az önnön megtisztuló víz, magam vagyok a
forrás maga. Belső viharaimban sziklának csapódva hasadok meg és hullok
vissza a mindenbe. Azonban be kell látnom, ha nem hagyok fel az állandó
meghasadás fájdalmas kínjával az út poklok-poklává változik bennem.
A bölcs nem viharrá változtatja a sokszor fájdalmas megtapasztalását,
hanem csendesen partra veti magából a felesleges hordalékát. Néha
zátonyok kerülnek az útra, de nem azért, hogy megtorpanj, nem azért,
hogy visszafordulj. Sokkal inkább lágyan más lehetőségeket tár eléd. Nem
derékba törni kíván, csupán rugalmasabbá, erősebbé tesz, s ha kell
folyammá változva sziklákon áthatolva utat moshass magadnak, amivel
oázissá változtathatod a szárazföld szívét is, hogy legyen elég erőd
végig haladni ezen a csendes kitartással épülő lelki tápcsatornának. A
legfinomabb női lüktetés felemelő gondoskodásának gyümölcse éltető erőt
szállít majd az igaz s szeretetteljes életet szomjazóknak, s tudd nincs
ennél nemesebb feladat.
A női ki testéből testének ád életet. Oly
nagyság ez, melyet parányi szavak magukba foglalni sem képesek.
Megérezni és megérteni magadban az ár-apály kiegyenlítődését, ráébredni
belső bölcs mesteredre, s mi nagyon fontos ne feledj hallgatni halk
irányt mutató szavára. Ne akar szembeszegülni vele, ne vond kérdőre, ne
bíráld felül, csak viharodat lecsendesítve érezd meg az igazi önnön
ébredésed.
Száz meg száz szó se lenne elég, mely a benned rejlő
lelki teremtő erőd csupán csak megbecsülhetné. Te miért kétkedel, csak
merd hinni, merd életre kelteni szunnyadó lelkedet! Tárd ki karod a
világra, hogy az a keblére ölelve felemelhessen Téged is a végtelenbe!
~ Lődi Adrienn ~
"A
legfinomabb női lüktetés felemelő gondoskodásának gyümölcse éltető erőt
szállít majd az igaz s szeretetteljes életet szomjazóknak, s tudd nincs
ennél nemesebb feladat."
Lődi Adrienn