Tíz mondat, amit ne használjunk a gyereknevelésben
1. Dádá lesz!
Ezt már egyéveseknek
is szokták mondani, ha valami olyasmi akad kíváncsi kis kezükbe, ami a felnőtt
szerint nem neki való, veszélyes, piszkos, vagy ha olyasmit csinálnak, amit nem
szabadna, amit már többször is megtiltottak nekik. A fizikai erőszak, fájdalomokozás
kilátásba helyezésének célja, hogy ezzel jól ráijesszenek az áldozatra, hátha
elég a verést emlegetni, és már annak is elegendő elrettentő ereje lesz.
Valójában a verés és a verés kilátásba helyezése is kevéssé hatékony, káros
gyakorlat, amely már zsenge gyerekkorban olyan féket próbál a rendszerbe
építeni, amely megalázó és hatását tekintve múlékony. Ráadásul a tehetetlenség,
ötlettelenség jele. "Nem jut eszembe jobb megoldás, hát rád csapok!"
2. Rossz vagy!
Talán említeni sem
kellene, annyira nyilvánvalóan károsak és feleslegesek az efféle negatív
minősítések. Ráadásul olyan zsenge életkorban kezdik ezt mondogatni a
kicsiknek, általában egy- és kétéves kor között, amikor nem is érti, hiszen a
rossz fogalma meglehetősen bonyolult, és végképp érthetetlen egy kisgyermek
számára, aki még egyáltalán nem a jó-rossz ellentétpárjában gondolkodik, hanem
sokkal inkább az ismerem-nem ismerem, érdekes, felfedeznivaló-unalmas
fogalompárok tárgyi megfelelőiben. Ha viszont gyakran hallja, bizonyos számára
izgalmas, érdekes és a felnőttek figyelmét kiharcoló magatartásformáit fogja a
"rossz" fogalmához kapcsolni. Ez volt a cél?
3. Anya nem fog szeretni, ha még egyszer ilyet
csinálsz!
Az érzelmi zsarolás
egyfelől etikátlan eszköz, másfelől azoknak az üres fenyegetéseknek a halmazát
gyarapítja, amelyek nélkülözik a valódi tartalmat. Hiszen a legtöbb szülő egy
percig sem gondolja komolyan, hogy nem fogja szeretni többé a gyerekét, ha megint
meghúzza a szomszéd kislány haját. A jó gyerek-szülő kapcsolatnak éppen a
feltétel nélküli szeretet az alapja. Egy kicsi gyerek viszont komolyan veszi
még, amit hall, és hatalmas szorongást okozhatsz neki ilyen kijelentésekkel.
4. Ha szeretsz, nem csinálsz ilyet!
Ügyes csavar az
előző bekezdésben idézett "anya nem fog szeretni" kijelentésben, amit
már nagyobbacskáknak szoktak mondogatni, de ugyanolyan érzelmi zsarolás. Egész
kis életfilozófia rejtőzik mögötte, amely abból indul ki, hogy a gyerek mindenáron
szeretné kimutatni szeretetét a szülő iránt, sőt ez elvárt kötelessége is,
hiszen neki is meg kell tennie a maga hozzájárulását a családtagok egymás
iránti szeretetéhez. A baj csak az, hogy a szeretet érzelmi alapon működik, a
különböző kárhoztatott viselkedésformák, tettek pedig rendszerint egészen más
alapokon állnak: a gyerek azért teszi, mert izgalmas, érdekes, kielégítetlen
igényét elégíti ki, elégtételt ad valamiért. Vagyis abból, hogy a gyerek
olyasmit tesz, ami a szülőnek nem tetszik, korántsem következik, hogy a gyerek
ne szeretné a szülőt.
5. Ha nem hagyod abba, akkor soha többet...
Hányszor kiáltunk
fel így felháborodásunkban, tehetetlen dühünkben! De hogy minek? Hiszen
valószínűleg senki sem tudna példát mondani arra, hogy bárki be is váltotta
volna ezt a fenyegetést, és tényleg soha többet ne vitte volna mondjuk
játszótérre a csemetéjét. Az efféle üres fenyegetések valójában súlytalanná,
következmények nélkülivé teszik a szülői nemtetszést. A gyerek pont annak az
ellenkezőjét tanulja meg belőle, mint ami a célod volt.
6. Pont olyan vagy, mint az apád/anyád!
Ha megromlott a
viszony a szülők közt, esetleg válófélben vannak, vagy el is váltak, sajnos
gyakran elhangzik ez a mérgező mondat. Abból kellene kiindulni, hogy a gyerek
esetleg ugyanúgy szereti a másik szülőt, és nem is vétkes a kapcsolat
elmérgesedésében, ezért érzelmeiben mélyen megsebzi egy ilyen kijelentés.
Ráadásul ezzel a mondattal mégis ráterheled a kapcsolat megromlását, összemosod
a személyét a párodéval, párhuzamot vonsz köztük, felelőssé teszed. Próbáld ezt
elkerülni, és ne mérgesítsd el a helyzetet még jobban azzal, hogy a gyereket is
felelőssé teszed olyasmiét, aminek ő csak szenvedő alanya.
7. Nagyot csalódtam benned!
Ahogy telik-múlik az
idő, az édes kisbabából, eleven kisgyerekből iskolás lesz. És ezzel kezdetét
veszi az elvárások, követelmények egész sora. Bármennyire is nehéz, próbálj
ragaszkodni az érzelmi támaszt és biztonságot nyújtó szülő szerepéhez, és ne
vállalkozz a hajcsáréra! Persze jogod van ahhoz, hogy csalódott légy a gyereked
egynémely produkciója miatt, de jobb, ha ezt nem ebben a becsmérlő és megalázó
formában fejezed ki, és elvárásaidat a képességeihez, a konkrét helyzethez
igazítod. Jobb, ha együtt keresitek meg a sikertelenség okát, és megbeszélitek,
szükséges-e egyáltalán változtatni valamit, vagy elég belenyugodnod, hogy a
gyereked nem mindenben a legjobb.
8. Te még ehhez is lusta/buta/ügyetlen vagy!
Még egy fokkal
mérgezőbb, mint a szülő csalódottságával kapcsolatos kijelentés, hiszen
általánosít. A "még ehhez is" azt jelzi, hogy a gyerek valójában
totális csőd, mindenhez hülye, alkalmatlan a legegyszerűbb feladatokra is. Ha
tényleg ennyire rossz a helyzet, valószínűleg te hibáztál, előbb, talán már
kisgyermekkorban fel kellett volna figyelned az egyéni fejlesztés
szükségességére. Vagy csak azzal van a baj, hogy tökéletes gyerekre vágysz,
akivel villoghatsz, akár egy kitüntetéssel, amely igazolja, hogy milyen kiváló
szülő vagy? Olyankor persze bosszús vagy, ha csődöt mond önnön nagyszerűséged
bizonyítéka...
9. Én mindent megteszek érted, cserébe pedig nem kapok
tőled semmit!
Ezzel a szülői
szeretet önzetlenségét vonod kétségbe. Úgy érzed, fel kell emlegetned mindazt
az áldozatot, amit a gyerekért hoztál. Ezek szerint áldozat volt, amit nem
szeretetből és szívesen tettél meg, hanem ellenszolgáltatás reményében, mintegy
üzleti tranzakciókét. És az üzletfeled most nem akar fizetni, vagy nem azért,
és nem annyit, amennyit te kapni szeretnél. Vigyázz, az efféle mártírjátszmákba
nagyon bele lehet gabalyodni!
10. Amíg az én házamban laksz, amíg az én kenyeremet
eszed...
A végsőkig
elkeseredett szülő utolsó kézigránátja a serdülőjével vívott verbális csatában.
Nevesíti is a gyerek kiszolgáltatottságát, és ha másképpen nem megy, hát erre
hivatkozva szeretné elérni az engedelmességet. Talán sikerül is. De az árát
sajnos így is, úgy is te fizeted meg azzal, hogy valami jóvátehetetlenül
összetörik a kapcsolatotokban. Ezzel végül is a munkaadó-alkalmazott kapcsolat
szintjére szállítod le a szülő-gyerek kapcsolatot. Ha úgy érzed, valami ilyesmi
kívánkozik ki belőled, beszélgess előbb más serdülők szüleivel, hogy lásd,
náluk mi zajlik - reméljük, őszinték lesznek veled, és nem fényezik a
valóságot, vagy kérj segítséget nevelési tanácsadóban.
