Oldalak


Minden szépség a legteljesebb tartalomnak, az összhangnak a formai testet öltése, 
de benső kapcsolatba kell kerülnie velünk, hogy tartalmára ráérezzünk – sőt, 
hogy általunk is újabb tartalmat nyerjen. 
A szépség varázsa ugyanis tágítja a lélek dimenzióit, finomítja érzékelését, 
de – csodálatos kölcsönhatásban – a szellem mindazt, 
amit belőle a szépség kivált, visszasugározza a szépségre, és ezzel mintegy táplálja, hevíti azt.


Mert minden szépség szeretetben fogant alkotásoknak, 
szeretetből létrejött jelenségeknek és szeretetet sugárzó magatartásoknak a varázsa, 
ahogy a természet szépsége Isten végtelen szeretetének, 
nagylelkű jóságának a kicsendülése. 
Ezért minden szépség – minél magasabb rendű harmóniából származik, 
annál inkább – a szeretet örök tanító erejével nevel és emel.